2. rész

*Louis*

Már egy hete itthon vagyok. Voltunk a tesókkal focizni, vásárolni, csak úgy sétálni, társasoztunk meg még minden egyéb. Ma úgy döntöttünk, hogy délelőtt mindenkinek szabadfoglalkozás van, délután pedig fényképalbumokat fogunk nézegetni. A szobámban leültem a szőnyegre a lányok meg körbe vettek. Nálam volt az album.

- Ezen Fizzy 10. szülinapja van – mosolyogtam a szép emléken

- Ezen pedig te fociztál, de a szomszéd kutyája ki harapta a labdát- röhögött Lottie, azon a képen mikor fejembe húztam a foci labdát

- Naa nem szép kinevetni – nyújtottam rá a nyelvem, mire ő rám ugrott és én pedig ráestem a fényképalbumra. Csipkedett, csikizett, lökködött, de én is őt ütöttem, de persze nem erősen. Egyszer csak egy olyan hangot hallottunk, mintha valami szétszakadt volna.

- A fényképalbum- mondtuk egyszerre mind az öten, mire Lottie leugrott rólam és én is feltápászkodtam az albumról. Gyorsan megnéztem, de nem láttam rajta semmi sérülést.

- Nem is lett baja- Daisy

- De akkor mi szakadt szét? – Pheobe. Lottie kivette a kezemből az albumot és elkezdte rázni mire kiesett belőle egy fénykép, amit még sosem láttunk. Mind fölé hajoltunk és úgy néztük. A képen egy kisbaba volt egy kórházi ágyban, mellette egy kisfiú állt.

- Louis szerintem az te vagy – bökött Fizzy a fiúra.

- Akkor ő biztos valamelyiktök – mosolyogtam

- De én vagyok a legidősebb a lányok közül és még én sem születtem meg akkor - mondta Lottie. Akkor meg ki az?

- Kérdezzük meg anyát – mondta halkan Pheobe. Ahogyan megszólalt, mindenki ránézett. De ez hogy nem jutott eszembe. Ha valaki tudja, az csakis anya lehet. Elindultunk mind az öten lefelé a lépcsőn. Elindultunk?! Futottunk, mint az állatok ( xdd – szerk. megj.)

- Anyaaaa – ordítottam, pedig már majdnem beértünk a konyhába.

- Igen kicsim - fordult meg anyu, miközben mosogatott.

- Ki ez a lány a képen? – adta oda a titokzatos képet Daisy Anyának, akinek megtelt könnyel a szeme

- Anyu mi a baj? – kérdezte Fizzy

- Figyeljetek valamit nem mondtam el nektek. Gyertek a nappaliba. Üljetek le – úgy mozogtunk, mint a robotok. Még sosem láttuk anyát ríni. Mi lehet, ha az a kislány, a rokonunk volt és meghalt? Lehet nem kellett volna megkérdeznünk… - gondoltam magamban, de közben felőrölt a kíváncsiság.

- Hadd meséljek el egy történetet. Élt egyszer egy házaspár akik boldogan éltek együtt egy házban két éves kisfiúkkal. – lehet hogy én voltam az a kisfiú? – Mikor a fiú két éves lett, az anyukáját megáldotta a sors még egy gyermekkel – na álljunk csak meg! Ha az a fiú  én vagyok,  és ha az a kislány nem Lottie akkor nekem ő a …- De szegény lány mikor három éves lett, leesett az asztalról és a padlóba beverte a fejét. Szülei bevitték a kórházba és ott tapasztaltak nála egy amnéziát.  Ki kellett vizsgálni a fajtáját ezért bent hagyták a kórházban ahol bekerült még számos kisgyerekkel egy szobába. Másnap mikor mentek érte a szülei megállította őket az orvos és olyat közölt velük amit alig akartak felfogni. A lány olyan amnéziát kapott amiből nem lehet kigyógyulni. Nem emlékezett sem a szüleire, sem a testvérére, sem az otthonára. Semmire sem az addigi igaz rövid, de számos eseményt tartalmazó életéből. Azt mondta az orvos, hogy csak egy valami nagy csoda folytán jöhet vissza a lány emlékezete. A szülei mentek volna a kislányért, de ő már nem volt a kiságyában. Keresték az egész kórházban, de nem találták. Egy hónap múlva kiderült, hogy egy véletlen folytán, egy házaspár elvitte a gyermeküket, aki azótais az ő otthonukba lakott, és még csak nekik sem tűnt fel hogy nem a saját gyermekük. Az orvos közölte velük hogy már nem hozhatják el a kislányt az új környezetéből, mert súlyos elmezavart kapna, ezért a házaspár sohasem kapta vissza első lány gyermeküket – lélegzet-visszafojtva hallgattam Anyukámat, aki éppen azt közölte velem hogy van még egy testvérem!

-  Anyu- szólaltam meg halkan, elhaló hangon- hogy hívják a tesvérünket? – Daisy, Pheobe és Fizzy megfagytak és csak néztek előre. Ők még csak most fogták fel, hogy van a családunknak egy régi-új tagja

- Stella Hessler- mosolygott

- De ő mért nem Tomlinson?- Daisy
- Mert akik nevelik őket úgy hívják hogy Marie Hessler és Rich Hessler

- Stella Tomlinson. Szép név. Már akkor is jó ízlésed volt – nevetett Lottie

-  Van róla képed ? – kérdezte Fizzy

-  Nincs. De van twittere – na erre a szóra felkaptam a fejem és a farmerzsebembe nyúlva elkezdtem nyomogatni a gombokat a telefonom mire az én anyukám felnevetett. Könnyen megtaláltam. Közben észrevettem hogy követ minket, mármint a banda tagjait. Áhhááá szóval egy Directionerrel van dolgom – vigyorogtam

- Azt hiszem Louis megtalálta – Anya. Erre mindenki körém  gyűlt és néztük a képet. Nem hasonlított se Lottiera, se Fizzyre, se Daisyre, se Pheobere. Nekik barnásszőke hajuk volt. Neki barna. Rám hasonlított. Barna haj, rikító kék szem. Már akkor tudtam, hogy nem egy vad rajongóval lesz dolgom, hanem egy kedves és őrült lánnyal.

1. rész

*Stella*

Ma van a nagy nap. Erre készültem már vagy két hónapja. A szüleim nem foglalkoznak velem, és csak olyanokat mondanak, hogy, „nézz magadra! Ha orvosnak tanultál volna, többre vihetnéd!” Igen. Minden álmuk azt volt, hogy orvos legyek. De én nem azt a pályát választottam. Két hónapja járok dolgozni a plázában lévő kávézóba pincérnek, hogy összekaparjak egy kis pénzt. Gyakorlatilag délelőtt suliba vagyok, hazajövök enni, megyek dolgozni, és este jövök aludni. Szóval csak eszek meg alszok itthon. Azért gyűjtöm a pénzt, hogy egy kis házat vehessek valahol itt, Londonban. A sulit tegnap fejeztem be. Nyár van, és ez volt az utolsó előtti évem. Előhúzom az ágyam alól a régi, kék bőröndömet majd szóróm bele a ruháim. Gyorsan rohanok a fürdőbe, hogy onnan is mindent kipakoljak. A laptopomat, pénztárcámat, személyimet, és egy régi fényképalbumot rakok még el. Szüleim még dolgoznak ezért ezt az időpontot választottam. Na meg az ingatlanossal is most fogok találkozni, hogy kifizessem a házat. Most lázadónak tűnök, gondolom, de ezt csak a saját magam érdekében teszem. Ha itthon maradok azt lesz a vége, hogy orvosnak megyek, amit nem szeretnék, itthon nem értékelnek. Ezért terveztem el két hónapja, hogy elköltözök. A szüleim úgy sem fognak keresni. Barátom meg csak egy van, aki Magyarországon él. Amúgy Kittinek hívják. Vele szoktam skypeolni. Igen, tudok magyarul. Nagyon aranyos lány, azt is mondta, hogy ha szeretnék, költözzek hozzájuk. De nem szeretnék elmenni Londonból. Ez a hely már a szívemhez nőtt. Sietnem kell a találkozóra az ingatlanossal, mert már csak 15 percem van odaérni. Hívtam egy taxit, mert nekem még nincs jogsim. A sofőr bepakolta nekem hátra a csomagomat, amíg én beszálltam a hátsó ülésre. Elmondtam a pontos címet, majd mikor leparkolt a taxi kifizettem és megláttam az ingatlanost. Köszöntöttük egymást és körbevezetett a házon, ami nem nagy, de én pont elférek benne. Kétemeletes, az alsón van a nappali, konyha, fürdő és egy vendégszoba. A felső emeleten két hálószoba, és egy vendégszoba. Mielőtt megnéztem volna már akkor tudtam, hogy ez a ház kell nekem de most már biztos vagyok benne. Az ára sem volt túl sok ezért azt is simán kifizettem. Majd mikor aláírtam mindenféle papírt, az ingatlanos elhagyta a házat ezért én jobban körbe tudtam nézni. A saját birodalmamnak egy rózsaszín szobát választottam. A bőröndömből elkezdtem kipakolni mikor beindítottam zenét a telefonomról. Anyáéknak úgy sem fogok hiányozni, eddig sem foglalkoztak velem. Ha pedig szólnak a rendőrségnek –amit úgysem fognak- akkor csak ők járnak rosszul. Ha elmondom hogy otthon, ami már nem az otthonom mit csinálnak velem akkor beraknak egy intézetbe ahonnan pár hónap múlva kikerülök és ide fogok visszajönni. De úgysem fognak keresni- gondoltam magamban

*Louis Tomlinson*

Londonból vezetek Doncaster felé. Végre kaptunk két hét szabadságot a fiúkkal, a sok stúdió, interjú és fotózás után. Végre láthatom Anyát, Daisyt, Pheobet, Lottet és Fizzyt. Már nagyon hiányoznak. Utoljára 2 hónapja tudtam csak meglátogatni őket. De mindig beszélünk telefonon./2 óra kocsikázás után/ Végre leparkolhatok otthonom előtt. Tesóim futottak elém a kocsifelhajtóra. Daisy és Pheobe ért ide először és két oldalról öleltek. Fizzy és Lotte is csatlakoztak a csoportos öleléshez, amiben én voltam középre szorítva. Anyukám is boldogan sietett ki az ajtón, ő is megszorongatott, majd végre bemehettem az otthonunkba.
-------------------------------------------------------------
Véleményt szeretnék, tetszik-e a sztori, vagy ha nem akkor mi nem tetszik benne. Pls. írjatok komikat.2komi után jön a kövi rész :) Jó nyarat, aki még nyaral, annak aki a sulira vásárol be üzenem neki, hogy én is csak bevásásrolni szeretem a cuccokat, használni már egyáltalán nem xD
                                                                                                                            Puszi: Anne