*Stella*
Ma van a nagy nap. Erre készültem már vagy két hónapja. A
szüleim nem foglalkoznak velem, és csak olyanokat mondanak, hogy, „nézz
magadra! Ha orvosnak tanultál volna, többre vihetnéd!” Igen. Minden álmuk azt volt,
hogy orvos legyek. De én nem azt a pályát választottam. Két hónapja járok
dolgozni a plázában lévő kávézóba pincérnek, hogy összekaparjak egy kis pénzt.
Gyakorlatilag délelőtt suliba vagyok, hazajövök enni, megyek dolgozni, és este
jövök aludni. Szóval csak eszek meg alszok itthon. Azért gyűjtöm a pénzt, hogy
egy kis házat vehessek valahol itt, Londonban. A sulit tegnap fejeztem be. Nyár
van, és ez volt az utolsó előtti évem. Előhúzom az ágyam alól a régi, kék
bőröndömet majd szóróm bele a ruháim. Gyorsan rohanok a fürdőbe, hogy onnan is
mindent kipakoljak. A laptopomat, pénztárcámat, személyimet, és egy régi
fényképalbumot rakok még el. Szüleim még dolgoznak ezért ezt az időpontot
választottam. Na meg az ingatlanossal is most fogok találkozni, hogy kifizessem
a házat. Most lázadónak tűnök, gondolom, de ezt csak a saját magam érdekében
teszem. Ha itthon maradok azt lesz a vége, hogy orvosnak megyek, amit nem
szeretnék, itthon nem értékelnek. Ezért terveztem el két hónapja, hogy
elköltözök. A szüleim úgy sem fognak keresni. Barátom meg csak egy van, aki
Magyarországon él. Amúgy Kittinek hívják. Vele szoktam skypeolni. Igen, tudok
magyarul. Nagyon aranyos lány, azt is mondta, hogy ha szeretnék, költözzek
hozzájuk. De nem szeretnék elmenni Londonból. Ez a hely már a szívemhez nőtt.
Sietnem kell a találkozóra az ingatlanossal, mert már csak 15 percem van
odaérni. Hívtam egy taxit, mert nekem még nincs jogsim. A sofőr bepakolta nekem
hátra a csomagomat, amíg én beszálltam a hátsó ülésre. Elmondtam a pontos címet,
majd mikor leparkolt a taxi kifizettem és megláttam az ingatlanost.
Köszöntöttük egymást és körbevezetett a házon, ami nem nagy, de én pont elférek
benne. Kétemeletes, az alsón van a nappali, konyha, fürdő és egy vendégszoba. A
felső emeleten két hálószoba, és egy vendégszoba. Mielőtt megnéztem volna már
akkor tudtam, hogy ez a ház kell nekem de most már biztos vagyok benne. Az ára
sem volt túl sok ezért azt is simán kifizettem. Majd mikor aláírtam mindenféle
papírt, az ingatlanos elhagyta a házat ezért én jobban körbe tudtam nézni. A
saját birodalmamnak egy rózsaszín szobát választottam. A bőröndömből elkezdtem
kipakolni mikor beindítottam zenét a telefonomról. Anyáéknak úgy sem fogok
hiányozni, eddig sem foglalkoztak velem. Ha pedig szólnak a rendőrségnek –amit
úgysem fognak- akkor csak ők járnak rosszul. Ha elmondom hogy otthon, ami már
nem az otthonom mit csinálnak velem akkor beraknak egy intézetbe ahonnan pár
hónap múlva kikerülök és ide fogok visszajönni. De úgysem fognak keresni-
gondoltam magamban
*Louis Tomlinson*
Londonból vezetek Doncaster felé. Végre kaptunk két hét
szabadságot a fiúkkal, a sok stúdió, interjú és fotózás után. Végre láthatom
Anyát, Daisyt, Pheobet, Lottet és Fizzyt. Már nagyon hiányoznak. Utoljára 2
hónapja tudtam csak meglátogatni őket. De mindig beszélünk telefonon./2 óra
kocsikázás után/ Végre leparkolhatok otthonom előtt. Tesóim futottak elém a
kocsifelhajtóra. Daisy és Pheobe ért ide először és két oldalról öleltek. Fizzy
és Lotte is csatlakoztak a csoportos öleléshez, amiben én voltam középre
szorítva. Anyukám is boldogan sietett ki az ajtón, ő is megszorongatott, majd
végre bemehettem az otthonunkba.
-------------------------------------------------------------
Véleményt szeretnék, tetszik-e a sztori, vagy ha nem akkor mi nem tetszik benne. Pls. írjatok komikat.2komi után jön a kövi rész :) Jó nyarat, aki még nyaral, annak aki a sulira vásárol be üzenem neki, hogy én is csak bevásásrolni szeretem a cuccokat, használni már egyáltalán nem xD
Puszi: Anne
-------------------------------------------------------------
Véleményt szeretnék, tetszik-e a sztori, vagy ha nem akkor mi nem tetszik benne. Pls. írjatok komikat.2komi után jön a kövi rész :) Jó nyarat, aki még nyaral, annak aki a sulira vásárol be üzenem neki, hogy én is csak bevásásrolni szeretem a cuccokat, használni már egyáltalán nem xD
Puszi: Anne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése