7. rész

*Louis*

Fél úton elállt az eső, így már csak gyalogoltam. Nem sokára oda értem a ház elé, és ingadozó bátorsággal, de becsengettem. Egy nő nyitott ajtót, akit semmiképp sem neveznék Stellának. Biztos ő lesz az "anyja"

- Jó napot, Miss Hessler én... - de nem tudtam befejezni a mondatomat mert közbe vágott

- Tudom, hogy ki vagy,Louis!

- De honnan?
- Mikor anyáddal rendeztük a Stellás ügyet, vele voltál

- És akkor megkérdezhetem hogy Stella itthon van-e? - Miss Hessler mögött megjelent egy férfi, aki valószínűleg Stel "apja' .

- Stella talán már egy hete nem jött haza. De lehet, hogy egy és fél - hogy mi a jó frász karika van? Mi a jó isten? És ezek nem szóltak a rendőrségnek? Na meg azt sem tudják, hogy mióta nincs itthon? Ennyire nem érdekli őket?

- Felmehetek a szobájába? - próbáltam megőrizni a hidegvérem,ami úgy látszik sikerült is

- Ja - na, kedves... Elindultam a lépcső irányába azon pedig egyenesen föl. Nyílott négy ajtó. Mindegyik barna volt, csak egy fehér, amin egy papíron lévő zöld manga szem volt rajzolva. Kitalálhattam, melyik Stelláé... tehát benyitottam a fehér ajtón és szembesülnöm, kellett a szoba ürességével. Mindent elvitt, tehát ő akart elmenni, de ahogy éreztem a szülők hangsúlyából ítélve, nem oktalanul... Egy üres szobában állok, amiben csak néhány szekrény, és egy ágy maradt, na meg egy íróasztal. Benyitottam a szobából vezető fürdőbe, ami szintén üres volt. Itt sem jártam sikerrel... Lementem elköszönni  Mr. és Mrs. Hesslertől.

- Viszont látásra, nekem mennem kell!

- Szia! - ennyire nehéz volt megszólalni? Hazafelé hasított belém a kegyetlen tudat, miszerint nem tudom, hogy hol a húgom. Egyáltalán, hol van, mi van vele, jól van, vagy vagy egyáltalán képes eltartani magát...? Olyan sok kérdést akartam neki feltenni, de egyre sem kaptam meg a választ. Elkeseredve írtam sms-t Eriknek, ami azt tartalmazta, hogy nem a megadott címen lakik Stella. Ezt a választ kaptam rá:

Most nem érek rá, de majd még dolgozom 

az ügyön. Valószínűleg holnap délutánra

megtudom mondani a pontos címet. E.

Mi az hogy holnap délután? Meg hogyan akarja kideríteni? És én hogyan várjak holnap délutánig? Még mielőtt hazamentem volna, eldöntöttem, hogy meglátogatom azt az új bárszerűséget ami nyílt az egyik utca sarkán. Elvileg még zene is van ami legalább majd eltereli a gondolataimat... A bár küszöbén átlépve még pont beestem a fellépő előtt, és kértem egy asztalt. Rendeltem egy italt mikor feljött valami férfi a színpadra.

- Jó estét! Köszöntsék a színpadon Stella Hesslert! - megállt a a kezem a a villa piszkálgatásában. Biztos félrehallottam... Remek már hallucinálok! De ha süketnek süket vagyok, akkor vak is, mert.. ott... ott van Stella !!! A felismerés villámként csapott belém és tapsolni kezdtem a húgomat. Egy kis fekete-fehér ruha volt rajta, alul kisebb csillogással és egy fekete magassarkú... Nem túlzok, ha azt mondom gyönyörű volt! A haja meg valami eszméletlen lett! Kissé rockos beütésű az összecopfozott göndör haj, de nekem tetszik! És már a hangját is hallhatom először egy Ke$ha számmal, azután Rihanna következett és utolsónak pedig Selena számot énekelt. Csodás hangja van! És már választ is kaptam néhány kérdésemre. Lement a színpadról, én pedig távoztam a helyiségből. Elbújtam a sötét utcán és megvártam még kilép az ajtón, onnantól pedig halkan, mint a párduc zajtalanul osontam utána. Mikor bement egy kisebb aranyos ki kertes házba leolvashattam a számot. Back St. 32. Még ott maradtam a háznál, de rejtőzködve, ugyanis egy utcára néző szoba ablakából láttam, hogy felkapcsolódott a villany, és így tökéletesen ráláthattam Stellára. Először csak laptopozott, aztán elkezdett ugrálni az ágyon. Hirtelen akkorát ugrott, olyan félelmetes, és ijesztő volt nézni, ahogy a húgod egész teste megemelkedik, majd lebeg a levegőben, semmi szilárd dolog nem tartja. Akármikor leeshet, és bármi megtörténhet...Bármi... Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, mikor nevetve huppant le a rózsaszín francia ágyra. Viszont leérkezése előtt az ablakra pillantott, így én csak ennyi ideig maradhattam, el kellett húznom a csíkot. Na, nem baj, majd holnap délután újra láthatom, immár személyesen.

-------------------------------------------------------------------------------------------------
Szörnyen sajnálom, hogy ilyen rövid lett... De sajnos nekem is este van, és még tanulnom is kell...Viszont sajnálattal látom, nem komiztok, és a chatet sem használjátok. Ha ez így megy tovább, be fog zárni a blog. Minek írjam fölöslegesen a történetemet, ha senki nem olvassa? Lehet, hogy olvassátok, de sajnos ezt nekem nem tükröződik vissza, így számomra úgy néz ki, mint ha egy teljesen kihalt blogra írnék fejezeteket...Nagyon szépen kérlek titeket, jelezzetek nekem valahogy! xoxo ˙watti